2020. 03. 26.

Társszervezetek hírei

MEOSZ

A MEOSZ az EMMI-hez fordult a mozgáskorlátozott emberek ellátásának védelmében

http://www.meosz.hu/blog/a-meosz-az-emmi-hez-fordult-a-mozgaskorlatozott-emberek-ellatasanak-vedelmeben/

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnöke soron kívüli intézkedést kért prof. Dr. Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől a mozgáskorlátozott emberek anyagi biztonságának garantálása érdekében. Levelében kifejtette (a MEOSZ elnökének levele itt olvasható), hogy a MEOSZ nagyra értékeli, hogy a Kormány a 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet módosításával megteremtette annak lehetőségét, hogy a támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint annak megszűnését követő 90 napig.

A MEOSZ elnöke felhívta ugyanakkor az EMMI figyelmét azokra az ugyancsak orvosszakértői véleményen alapuló ellátásokra is, melyeknek a továbbfolyósítása az egészségi állapot időszakos felülvizsgálatának eredményétől függ.Itt azokról a személyekről van szó, akiknek felülvizsgálatát a veszélyhelyzet ideje alatt kellene elvégezni, azonban a vizsgálat lefolytatásához szükséges friss orvosi iratokkal nem rendelkeznek, mert azok beszerzésére nem volt módjuk. De előfordulhat olyan helyzet is, hogy bár az orvosi dokumentáció rendelkezésre áll, ám azt az érintett nem tudja eljuttatni a kormányhivatalhoz. Így az orvosszakértői vélemény kiállítása nem lehetséges, ennek hiányában az ellátásra való jogosultság megszűnik, azt nem folyósítják tovább.

A MEOSZ szerint ezért meg kell alkotni azokat a rendelkezéseket, melyek mentén olyan eljárásrend alakítható ki, ami biztosítja azt, hogy a mozgássérült emberek és családjaik nem maradnak ellátás nélkül. Mert a veszélyhelyzetben az ellátás megszüntetésével olyan mozgáskorlátozott embereknek a megélhetése lehetetlenülhet el, akik egészségkárosodásuk, megváltozott munkaképességük okán joggal támaszkodtak az anyagi segítség ezen formáira, tekintettel arra, hogy körülményeikből adódóan munkaerőpiaci helyzetük is bizonytalan.


Down Alapítvány

Otthoni munkavégzés

A Zágrábi utcai Gondozóház az otthoni munkavégzést segítve elkészített néhány videót, melyet facebook oldalukon is közzétett: https://www.facebook.com/watch/downalapitvanygondozohaza/196007215157745/

Honlapunkon az alábbi helyen találjátok: https://www.downalapitvany.hu/node/527


AOSZ

Együttműködésre kérte fel a bethesda gyermekkórház és az aosz az egészségügyi dolgozókat: http://aosz.hu/egyuttmukodesre-kerte-fel-a-bethesda-gyermekkorhaz-es-az-aosz-az-egeszsegugyi-dolgozokat/

Összefogott az autizmus szakma, az egészségügy és az Autisták Országos Szövetsége az autista gyermekek és felnőttek érdekében, a megbetegedések és esetleges kórházi kezelések –különös tekintettel a koronavírusra- megkönnyítése érdekében. Dr. Velkei György a gyermekkórház főigazgatója és Kővári Edit az Autisták Országos Szövetségének elnöke együttműködésre kérte fel az egészségügyi dolgozókat autista személyek ellátása esetén. Vidéki kollégáink mindent megtesznek azért, hogy minden kórház megkapja és senki se maradjon megfelelő ellátás nélkül.


MMSZ

Így lehet előállítani a szájmaszkot

https://www.maltai.hu/cikk/hir/3689

A szájmaszkok készítési leírása ide kattintva letölthető.

Az anyag kiválasztásához három szempont:
1.) a maszk ne irritálja a bőrt,
2.) annyira sűrű szövésű legyen, hogy tüsszentésnél a folyadék ne hatoljon át,
3.) lehetőség szerint bírja a 60 (ideálisan 90) fokos mosást.

Ezt csinálta eddig a Máltai Szeretetszolgálat a koronavírus járvány alatt
https://www.maltai.hu/cikk/hir/3691

A koronavírus járvány magyarországi megjelenése óta az ellátott emberek védelme határozza meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét. A vírus terjedése miatt szükségessé vált intézkedések alaposan átalakították a karitatív szervezet mindennapos működését. A Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben naponta átlagosan 13 ezer emberről gondoskodik, segítő programjai és karitatív tevékenysége további tízezreket érintenek.