
A Göllesz Viktor-ösztöndíjunk önérvényesítés kategóriájának nyertese: Berkes Bernadett
20 éves korában Bernadett lakóotthonba költözött, ahol nemcsak lakhelyet, hanem egy életre szóló társat is talált. Párjával hosszú távon kitartottak közös álmuk mellett, ennek köszönhetően 3 éve boldog házasságban élnek.
Jövőjüket tudatosan tervezik, és céljuk, hogy önálló életet kezdjenek. Bernadett rendszeresen részt vesz önérvényesítő programokon, hogy minél magabiztosabban alakíthassa a saját sorsát.
Bernadett a munkájában is kiemelkedő, szorgalmas, és mindig segíti a társait. A tanulás is fontos számára, és aktívan részt vesz az intézményi programokon is. Az, hogy keresztszülőként is felelősen helytáll, jól mutatja, mennyire elkötelezett a gyerekek iránt – érti és szereti őket.
Az ösztöndíj számára egy lehetőséget jelent az önálló élet felé vezető úton. Nagy álma, hogy kisgyermekekkel foglalkozhasson, ezért dajka képzésen szeretne részt venni, majd ezzel a végzettséggel helyezkedne el.
Szívből gratulálunk az ösztöndíjhoz, és sok sikert kívánunk a céljai megvalósításához és önálló életéhez!