26. Sérült Gyermekek Napja
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) szeptemberben 26. alkalommal rendezte meg a Sérült Gyermekek Napját, amelyre idén rekord számú, közel 10 000 látogató érkezett az ország minden pontjáról.
Szövetségünk és a Fővárosi Állat- és Növénykert 1991 óta egyfajta őszindító programként minden évben megrendezi a Sérült Gyermekek Napját, ahol a változatos programok remek kikapcsolódási és találkozási lehetőséget jelentenek a Szövetség tagjai számára, és egyben jó alkalmat nyújt a régi barátságok felelevenítésére, új kapcsolatok kialakítására az érintett fiatalok, családtagok és szakemberek között.
A rendezvényt Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott nyitotta meg, aki szerint ez a nap a szeretetről, az ismerkedésről, a nevetésről szól és hozzátette, ez a nap jó példája az állam és egy civil szervezet együttműködésének, hiszen arra biztatták a Volán társaságokat, hogy szinte minden megyéből biztosítsanak ingyenes járatokat azoknak a fiataloknak, akik részt akarnak venni a programon. Ennek köszönhetően országosan 1500-al többen tudtak eljönni, beleértve kb. 50 olyan kerekesszékkel élő személyt is, akik az ingyenes buszjáratok lehetősége nélkül biztosan nem tudtak volna velünk tartani.
Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke elmondta, hogy a szervezet távlati célja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minél szabadabb, magabiztosabb tagjai legyenek a társadalomnak. Míg Bercse László, a szövetség társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizikai akadálymentesítés mellett nagy szükség lenne a “szellemi akadálymentesítésre” is. Meg kell értetni a hivatalokkal és a médiával, hogy létezik könnyen érthető kommunikáció. A döntéshozóktól pedig azt kérte, hogy az értelmi sérült emberek is kapjanak választójogot, hangsúlyozva, “nekünk is jogunk van beleszólni a politikai döntésekbe”.
Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos az összefogás, a közösség erejét emelte ki, szerinte ugyanis azok a dolgok működnek igazán, amelyeket az ép és a fogyatékossággal élő emberek együtt akarnak és együtt valósítanak meg.
A délután folyamán a jó hangulatról az ALMA Együttes, Szandi, Krizbai Teca, a Paramuzsikus zenekar, Nótáry Mary és Napsugár Anna gondoskodtak. Az érdeklődőket külön programok várták még az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesülete és a Mondo Projekt sátraiban, valamint idén először az ÉFOÉSZ Önérvényesítő sátorral is készült.
Az idei rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.
Mindannyiunk számára nagyszerű és felejthetetlen élmény volt, köszönjük, hogy idén is ennyien eljöttetek és velünk együtt ünnepeltetek!
A rendezvényről készült képeket itt láthatjátok.
Az önérvényesítő csoportunk, az Együtt Velünk könnyen érthető beszámolóját itt olvashatjátok.
Felajánlásokkal támogattak minket:
Drogerie Markt, Fornettinek, INKAL Zrt., HID a Kommunikációban Nonprofit Kft., Magyar Cserkészszövetség, Oriflame.
További szponzorok:
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., Szerencsejáték Zrt.
Fontosabb sajtó megjelenéseink:
ATV, Kormany.hu, MTI, MTV1, Inforádió