Könyvajánló
Misák Darinka: Esély Café
Könyvajánló
Reggelente felkelni, tisztálkodni, fésülködni, felöltözni, munkába indulni. A munkaruhát felvenni, egész nap dolgozni, majd hazamenni. Másnap kezdeni elölről. Megható lenne? Egy átlagos embernek aligha. Azonban a 23 éves Down szindrómás Anitának, ha lehetne három kívánsága, azt kívánná, hogy dolgozhasson minden nap, akárcsak a szülei és a testvére, hogy ő is olyan életet élhessen, mint ők.
Misák Darinka gyógypedagógus legújabb könyve az „Esély Café” (korábban Ability Café) módszertanán vezeti végig az olvasót. Ebben a munkaprogramban felnőtt, önálló életvezetésben támogatást igénylő, intellektuális akadályozottsággal élő személyeket készítenek fel önkéntes kávéházi felszolgálásra.
Miért pont kávéházi felszolgálás? Mert ezek a fiatalok is alkalmasak munkavégzésre. Szeretnének, tudnak és akarnak is dolgozni, ahogy az kiderül a tanulmány második feléből, ahol interjúkat olvashatunk két önkéntes felszolgálóval, megismerhetjük családjukat, életkörülményeiket.
Az írás első fele egy összefoglaló, módszertani bemutatója a projektnek. Megtudhatjuk belőle, hogy hogyan készítették fel a fiatalokat először tantermi körülmények között, majd betekintést kapunk abba, hogy éles helyzetekben, hogyan tudtak helytállni. A könyvben olvashatunk a másik oldalról, a fogadtatásról is. Megidéződnek a kollégák, a kávéházi látogatók véleményei, hogy ők hogyan élték meg a helyzetet.
A program egyik fő célkitűzése amellett – hogy értelmi fogyatékossággal élő fiatalokat próbál minél önállóbb életre felkészíteni – az, hogy a társadalmat megpróbálja érzékenyíteni. Mivel a többségi társadalom részéről még mindig nagyfokú ellenállás tapasztalható, ha fogyatékossággal élőkről van szó. Ennek egyik fő oka, hogy reprezentatívan kevés fogyatékossággal élő van jelen a többségi társadalom mindennapjaiban. A program egyik legfontosabb eleme éppen ezért az, hogy az értelmi akadályozottsággal élőket nem önmagukban, hanem egy adott feladat, munka elvégzésének folyamatában lehet látni.
A tanulmányból világosan kitűnik, hogy az „Esély Café” mennyire jó hatással van nemcsak az önkéntes felszolgálókra, hanem azokra is, akikkel munkájuk során kapcsolatba kerülnek. A megannyi pozitív tapasztalat ellenére, azonban továbbra is kérdés marad, hogy mennyit kell még önkéntesen bizonyítaniuk odaadó munkavégzésükkel, hogy megélhessék azt, hogy elvégzett munkájukért munkahelyet, munkabért kapnak? Említi meg Péter, a program másik résztvevője, akit mikor jövőjéről kérdeznek, azt válaszolja, hogy munkaszerződést szeretne és munkabért az elvégzett munkájáért, pont úgy, mint mások.
A munkaprogram megvalósítását az Esély Pedagógia Központ Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Pánczél Imre Tagintézmény segítették.
A könyvhöz készült videó, melyben az interjúk is láthatóak, ezen a linken tekinthető meg: www.youtube.com
A szerző: Misák Darinka (okleveles gyógypedagógus) pályáját 1996-ban kezdte. Hitvallása, hogy gyógypedagógusként a bölcsőtől a sírig kell kísérni a támogatásra szoruló különleges igényű gyermekeket, fiatalokat, felnőtteket.