Levél a főpolgármester-jelölteknek

Levél a főpolgármester-jelölteknek

Az alábbiakban változtatások nélkül közöljük levelünket, amelyet a ti üzeneteitekből írtunk, és elküldtünk a főpolgármester-jelölteknek.

Tisztelt Főpolgármester-jelölt Úr!

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége közel negyven éve dolgozik az értelmi fogyatékossággal élő emberekért és családjaikért. Országos lefedettségű szervezetünk rengeteg szakmai tapasztalatot és tudást halmozott fel az elmúlt évtizedekben.

Mi érintettek tudjuk a legjobban, mire van szükségünk. Többek között emiatt küzdünk immár több mint egy évtizede az általános választójogért, azért, hogy senkit ne lehessen kizárni demokratikus alapjoga gyakorlásából, csak mert értelmi fogyatékossággal él. Mi is Magyarország teljes értékű állampolgárai vagyunk, és elvárjuk, hogy ez a törvényekben és a jogrendszerben is láthatóvá váljon. Elvárjuk, hogy a pártok választási programjai és kampányai nekünk is szóljanak, hogy a mindenkori kormányzat és önkormányzatok rendelkezzenek fogyatékosságügyi stratégiával, amely alapján ellenőrizhető tevékenységük. Valamint elvárjuk, hogy a pártok választási programjai, a mindenkori kormány és az önkormányzatok tevékenységeiről szóló híradások elérhetők legyenek könnyen érthető formában.

Megvizsgáltuk, hogy a főpolgármester-választási kampányban mennyi szó esik az értelmi fogyatékossággal élő és általánosságban a fogyatékossággal élő emberekről. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a kampányban nem jelennek meg az értelmi fogyatékossággal élő emberekre vonatkozó tervek, és – mint általában – az üzenetek most sem szólnak a fogyatékossággal élő állampolgároknak. Bár a fogyatékosság a társadalom nagy részét – közvetve, vagy közvetlenül – érinti, a két írott programban csak említés szintjén merül fel a „fogyatékosság” kifejezés, a kampány egészében pedig gyakorlatilag nem hallhatunk semmiféle vízióról arra nézve, megválasztásuk esetén milyen lépéseket kívánnak tenni a jelenlegi jelöltek a fogyatékossággal élő emberek társadalmi befogadása, életminőségük javítása érdekében. Ezért arra kértük az érintetteket és hozzátartozóikat, segítőiket, levélben vagy személyesen mondják el, milyen problémákkal néznek szembe nap mint nap a fővárosban, valamint, hogy mely intézkedések tehetnék számukra élhetőbbé, hozzáférhetőbbé a várost. Az összegyűjtött észrevételeket, javaslatokat ezúton továbbítjuk a főpolgármester-jelöltek felé.

Együtt velünk

„A főpolgármester vegyen fel maga mellé értelmi fogyatékossággal élő tapasztalati szakértőket, akik beszámolnak arról, hogy az érintett személyeknek mire van szükségük a mindennapi életükben.”

Ez nemcsak az értelmi fogyatékossággal élőkre, hanem minden fogyatékosságtípusra érvényes elvárás. Ahhoz pedig, hogy pozitív példát találjunk, nem is kell messzire menni. A szomszédos Ausztriában minden városnak van egy fogyatékossággal élő emberekből álló tanácsadó testülete, akik folyamatos kapcsolatban állnak a döntéshozókkal, így aktívan részt vesznek a városok fejlesztésében.

Információ-hozzáférést mindenkinek!

„Legyenek könnyen érthetőek az újságok.”

Az értelmi fogyatékossággal élő emberek számára a könnyen érthető kommunikáció (KÉK) jelenti az akadálymentesítés egyik legfontosabb eszközét. Javasoljuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a kerületi önkormányzatok, illetve közszolgáltatók honlapján közzétett információk elérhetők legyenek könnyen érthető formában, valamint az önkormányzati fenntartásban álló kiadványok is közöljenek könnyen érthető híreket.

Érzékenyítés

„Az önkormányzat segítsen felhívni a figyelmet arra, hogyan élnek itt a városban a fogyatékossággal élő emberek, és hogy segíteni kell őket, türelemmel fordulni feléjük, nem pedig kigúnyolni őket.”

A szemléletformálás elengedhetetlen része bármely hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoport integrálásának. A közintézményekben és közhivatalokban dolgozó munkavállalók érzékenyítése, könnyen érthető kommunikációs képzése kezdő lépés lehet ahhoz, hogy elinduljon egy átfogó közös gondolkodás a nagyobb léptékű érzékenyítésre, amelyben a mindenkori Fővárosi Önkormányzat tevékenyen is részt tud venni, például rendezvények, vagy társadalmilag hasznos kampányok támogatásával.

Akadálymentes főváros

„A metróban nagyon nehéz babakocsival, kerekesszékkel közlekedni, szükség lenne liftre minden megállóban.”

Számos a közlekedésre vonatkozó észrevételt fogalmaztak meg az érintettek. Például, hogy szükség van rámpára minden aluljárónál és az épületek bejáratánál, hogy akadálymentesíteni kellene a járdákat, nagyobb utasterű buszokra van szükség és olyan lámpákra, amelyek segítik a látássérülteket a közlekedésben. Amire szükség van: egy minden lakos igényeit figyelembe vevő és mindenki számára befogadó, egyetemes tervezés. Az akadálymentes város mindenki számára kényelmes és élhető, legyen bár mozgáskorlátozott, kismama, idős ember, bőröndökkel felpakolt turista vagy épp jó erőben lévő fiatal.

Tiszteletet a fogyatékossággal élőknek!

„Az új főpolgármester jöjjön el a Sérült Gyermekek Napjára, mert a fogyatékossággal élő emberek számára ez nagyon fontos. Szeretnénk találkozni a főpolgármesterrel, és szeretnénk azt érezni, hogy mi is számítunk, ránk is figyel, tisztel minket.”

A Sérült Gyermekek Napja egy tízezres tömeget mozgató rendezvény. Sok érintett számára ez jelenti a legnagyobb szórakozást és kikapcsolódást az évben, ugyanis a látogatók közül rengetegen élnek intézményekben, melyet csak ritkán áll módjukban elhagyni. Ez a rendezvény egy lehetőség a mindenkori főpolgármester számára, hogy gesztust gyakoroljon a fogyatékossággal élő emberek irányába.

Mi vagyunk a saját életünk szakértői, ezért ezúton felajánljuk a leendő főpolgármester részére tapasztalatainkat és tudásunkat.

Bízunk benne, hogy a Főpolgármester-jelölt Urak elolvassák és megszívlelik üzeneteinket, és együttműködést alakítanak ki az ÉFOÉSZ-szel!

Tiszteletteljes üdvözlettel!

Bercse László, az ÉFOÉSZ Társelnöke