Augusztus 24-én kezdődik a tokiói paralimpia

39 magyar versenyző utazik a japán fővárosban megrendezésre kerülő XVI. Nyári Paralimpiai Játékokra.

Augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik az idei Paralimpiát. A kevesebb mint húsz nap múlva kezdődő eseményen a mieink is szép számmal képviseltetik magukat. 10 sportágban összesen 39 kvótát szereztek sportolóink – jelentette be a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). Szabó László, az MPB elnöke azt is elmondta, hogy a tokiói paralimpia után vissza­vonuló, kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi viszi majd a magyar zászlót a megnyitó ünnepségen.

Izgalmas megmérettetésre számíthatunk, hiszen Magyarország már a 2016-os riói paralimpián is jól szerepelt. Akkor összesen 18 érmet szereztek sportolóink; Tóth Tamás 100 méter hátúszásban szerzett első helye mellett nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel tért haza a magyar küldöttség, ezzel a 162 résztvevő ország közül a 47. helyen zártuk az éremtáblázatot. Szervezetünk számára külön izgalmakat tartogat a szegedi atléta ikerpár, Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett indulása is, akiket  korábban az általunk alapított  Göllesz Viktor ösztöndíjjal jutalmaztunk.

Az első hivatalos paralimpiai játékokat 1960-ban rendezték meg Rómában, hét nappal a XVII. nyári olimpia után. Az olasz fővárosban 23 ország mintegy 400 kerekesszékes sportolója versenyzett nyolc sportágban. Eleinte ugyanis csak nekik biztosítottak versenyzési lehetőséget, de a későbbi megmérettetéseken már másfajta testi fogyatékossággal élők is nevezhettek. A játékok történetében először 1996-ban, Atlantában kaptak versenyzési lehetőséget értelmi fogyatékos sportolók is. Fontos különbséget tenni a Paralimpia és a Speciális Olimpiai Játékok között. Utóbbi egy különálló esemény és kizárólag értelmi fogyatékossággal élő sportolók indulhatnak rajta.

Az első magyar érem az 1972-es, negyedik paralimpiai játékok során született meg. A németországi Heidelberg városában tartott eseményen Fejes András kerekesszékes kocsiversenyen ért el harmadik helyezést. Azóta Magyarország összesen 31 arany-, 49 ezüst- és 64 bronzérmet szerzett. Ezúton is sok sikert kívánunk a magyar csapatnak!

 

A tokiói magyar paralimpiai csapat tagjai:

  • asztalitenisz (6): Szvitacs Alexa, Arlóy Zsófia, Csonka András, Zborai Gyula, Major Endre, Pálos Péter
  • atlétika (4): Ekler Luca, Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Szöllősi István
  • erőemelés (1): Sedric Roussel Watchou
  • íjászat (1): Gáspár Tamás
  • kajak-kenu (6): Pulai Erika, Varga Katalin, Kiss Péter, Rozbora András, Kiss Erik, Juhász Tamás
  • kerekesszékes vívás (7): Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Veres Amarilla, Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Osváth Richárd, Tarjányi István
  • kerékpár (2): Wermeser Zsombor, Ocelka Róbert (guide: Nagy Gergely)
  • sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
  • triatlon (1): Lévay Petra
  • úszás (9): Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence, Payer Kata