Idén 32. alkalommal gyűltünk össze a Fővárosi Állat-és Növénykertben, hogy együtt ünnepeljük meg a Sérült Gyermekek Napját.
Ez az alkalom azonban nem csupán egy ünnepi esemény volt, hanem egy jelentős kezdeményezés is arra, hogy felhívjuk a figyelmet a fogyatékossággal élő gyermekek és az őket nevelő családok helyzetére, valamint a társadalom minden szegmensét érintő felelősségvállalásra. Fontosnak tartjuk, hogy segítsük az olyan közösségek létrejöttét, ahol az emberek különbözőségei nem akadályokként jelennek meg, hanem sokkal inkább erőforrások. Bízunk benne, hogy az eseményünk erős üzenetet hordoz arról is, hogy az egyéni törekvések képesek összeadódni és ezáltal társadalmi változásokat elindítani.
Az ÉFOÉSZ támogató partnerei segítségével most is azon dolgozott, hogy az ország minden részéről érkező közel 10.000 vendég megtalálja a számára legkedvesebb programot, amelyekből idén sem volt hiány.
A rendezvény az ünnepélyes megnyitóval kezdődött, ahol először Dr. Sós Endre a Fővárosi Állat-és Növénykert főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke vette át a szót. Az elnökasszony megköszönte az eseményt támogató vállalatok jótékony és segítő munkáját, többek között a MÁV-START Zrt-nek és Volánbusz Zrt-nek, akik idén is közel 4000 ember térítésmentes szállításáról gondoskodtak. Szintén köszönetét fejezte ki a Fornetti Kft-nek és az Élelmiszermentő Központnak, akik együttesen 9500 darab péksüteménnyel és 5000 darab zsemlével járultak hozzá ahhoz, hogy senki számára ne legyen gond a korgó gyomor.
A támogatók sorába tartozott még a Khell Food Kft., és az Eisberg Salátabár is, akik szintén finom harapnivalókat biztosítottak az eseményre érkező vendégek és munkatársak számára egyaránt. Idén velünk voltak a Porsche Hungária önkéntesei is, akiknek köszönhetően a program kezdetére minden sátor a helyére került. Fontosnak tartjuk, hogy a színpadon zajló események minden ember számára hozzáférhetőek és érthetőek legyenek. Siket és nagyothalló vendégeink számára a jelnyelvi tolmácsolást ebben az évben is a Hídbudapest biztosította. Az eseményen részt vevő vendégek biztonságáról a több éves hagyománynak megfelelően az IN-KAL Security gondoskodott. Évek óta visszatérő támogatóink az IFELORE, vagyis az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesülete, akik ügyességi játékokkal vártak minden érdeklődőt. Végül az elnökasszony háláját fejezte ki a Miniszterelnöki Hivatalnak és a Fővárosi Állat-és Növénykertnek, hogy ez alkalommal ismét ingyenes belépést biztosított a sérült gyermeket nevelő családok számára.
Gyene Piroska után Bercse László, Szövetségünk társelnöke beszélt arról, hogy számára mit jelent a minden évben megrendezésre kerülő Sérült Gyermekek Napja, illetve legújabb nemzetközi projektünkről a JUDY projektről is beszámolt. A megnyitón Dr. Kósa Ádám is felszólalt, aki ígéretet tett arra, hogy újonnan megválasztott fogyatékosságügyi államtitkárként kiemelten fogjak kezelni az értelmi fogyatékossággal élő embereket érintő ügyeket, akik ugyanúgy akarnak dolgozni és tanulni, mint bárki más. A sort Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója zárta, aki kihangsúlyozta, hogy 2024-ben is példaértékű összefogás valósult meg az ország legszerethetőbb rendezvénye kapcsán, ahol önkormányzati intézmények, civil szervezetek és a magyar Kormány közösen munkálkodott azon, hogy az esemény sikeresen megvalósulhasson.
A megnyitót követően Vári Attila kurátori elnök képviseletében idén is átadásra kerültek a Varázsceruza jótékonysági program során eddig összegyűlt adományok. Az eszközöket az ÉFOÉSZ közreműködésével juttatják el az érintettek részére. Az adománygyűjtésről bővebben ezen az oldalon olvashatnak.
A korábbi évekhez hasonlóan most is várta az önérvényesítőket az ÉFOÉSZ önérvényesítő sátra, ahol kollégáink kvízekkel készültek az önérvényesítéssel és a jó támogatással kapcsolatban. A vendégeknek lehetőségük volt gondolatokat megosztani az önálló életről, melyeket a sátor mellett kifeszített molinóra fel is írhattak. Megismerkedhettek a könnyen érthető kiadványainkkal is, melyek mellé lemosható ÉFOÉSZ feliratú tetoválás is járt, mindenki nagy örömére. Az önérvényesítő sátorban bemutatásra került Szövetségünk legújabb nemzetközi programja, a JUDY projekt, melyről itt olvashatnak részletesebben is. A Civilút Alapítvány munkatársai ezúttal is többféle programmal, többek közt színezéssel és szélforgó-készítéssel várták a fiatalokat. Ebben az évben sem maradt senki henna és divatos frizura nélkül, hála a hennás és fodrász csapat munkatársainak.
A nagyszínpadon egész nap népszerű fellépők váltották egymást. Vendégeink voltak a Kiflihajó zenekar, Krisz Rudi, és a Kávészünet zenekar, akik jól ismert dallamokkal garantálták a vidám hangulatot. A fellépők táborából nem hiányozhatott Mehringer, és a Szeresd a Trashem Bébi duója sem. Idén pedig a legkisebbeknek is igyekeztünk kedvezni, így őket a Tündérkert Daloló és Süsü szórakoztatta.
A koncertek mellett közkedvelt kísérő programok is várták a vendégeket. Volt itt buborék show, óriás színező, szelfiautomata, óriás játékok, és persze az elmaradhatatlan Coshelp Cosplay csapata, akik most is magukra öltötték a legötletesebb jelmezeiket.
Ezúton szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket mindazoknak, akik támogatták a 32. Sérült Gyermekek Napját, és hozzájárultak annak sikeréhez. Köszönjük a szervezőknek, az önkénteseknek, a szponzoroknak, a szakembereknek és kilátogató családoknak, hogy hozzájárulnak ahhoz, hogy egy befogadóbb, elfogadóbb világot építsünk, ahol minden gyermeknek lehetősége van arra, hogy boldog, teljes életet éljen.