
Kiváltási kerekasztal beszélgetés
Június 22-én az ÉFOÉSZ munkatársai is részt vettek az FSZK által rendezett kiváltási kerekasztal beszélgetésen. A beszélgetés előzményét a Krémer Balázs által, a Szociális Szakmai Szövetség levelezőlistáján indított vita jelentette, amelynek kiindulópontja a gödi Topház Speciális Otthon esete volt.
Szövetségünket Kovács Melinda, ügyvezető; Bercse László, társelnök; Sallai Ilona, érdekvédelmi tanácsadó; Harmath Lilla, önérvényesítő; Pataricza Sándor, önérvényesítő, valamint Czakó Tibor, szakmai referens képviselték. Beszélgető partnereink voltak: Krémer Balázs, szociológus; Kun Zsuzsa, szociológus; dr. Gurbai Sándor, a MEOSZ emberjogi szakértője; Kővári Edit, FESZT elnök; valamint Simonovits Borbála, a TÁRKI vezető kutatója. A vitát dr. Sziklai István, az FSZK vezető szakértője moderálta.
Az ÉFOÉSZ képviselői az érintettek saját döntéseinek, valamint az egész kiváltási folyamat tervezésébe és lebonyolításába történő bevonásuk fontosságát hangsúlyozták. Ezen kívül kiemelték, hogy a folyamatnak az érintett személyek emberi jogainak érvényesülését és az összes intézményben élő fogyatékos ember élethelyzetének javítását kell szolgálnia. Ide értve a súlyos-halmozottan fogyatékos személyeket is, akik társaikhoz hasonlóan meg kell, hogy kapják a számukra szükséges támogatást az emberi jog gyakorlásához. Ehhez pedig elengedhetetlen egyéni választásaik, preferenciáik figyelembevétele.