Társelnökünk részt vesz a Fogyatékos Emberek Negyedik Európai Parlamentjén

Társelnökünk részt vesz a Fogyatékos Emberek Negyedik Európai Parlamentjén

Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Fogyatékos Emberek Európai Parlamenti Napját (EPPD), amelyre 2017. december 6-án kerül sor az Európai Parlamentben (EP) Brüsszelben.

Az óriási jelentőségű eseményt az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) és az Európai Parlament közösen szervezi, a találkozó idei kiemelt témája a politikai részvétel és a szavazati jog kérdése lesz. Több száz résztvevő várható Európa minden részéről, akik többek között a fogyatékos emberek szervezeteit képviselő küldöttek,  EP képviselők, valamint egyéb európai szintű intézmények magas rangú vezetői lesznek.

Szervezetünket az ÉFOÉSZ Társelnöke, Bercse László fogja képviselni a találkozón. 

Az EPPD egy olyan nagy jelentőségű esemény, amely alkalmat ad arra, hogy az európai fogyatékossággal élő állampolgárok, vezetők, és aktivisták párbeszédet folytassanak megválasztott vezetőikkel és szót emeljenek a jogaikért. Ez egy különleges alkalom, amely egyfelől azt erősíti meg, hogy a parlament támogatja a fogyatékossággal élő embereket, másfelől pedig az európai fogyatékossággal élő emberek és az ő európai szintű képviselőik közötti párbeszéd fontosságát bizonyítja.

Az idei parlamenti napon a kiemelt témákon túl szó lesz még a közéleti részvételről, a 2020-2030 közötti Európai Fogyatékosságügyi Stratégiáról, és az ENSZ Fogyatékossággal élő Személyek Jogairól szóló Egyezményének az uniós átvételéről. 

A korábbi fogyatékos emberek parlamenti napjait 1993-ban, 2003-ban és 2012-ben tartották. A harmadik parlamentet követően a politikai csoportok vezetői megállapodtak abban, hogy megrendeznek egy  jogalkotási célú találkozót.

Az ülésről élő internetes közvetítés lesz feliratkozással és nemzetközi jelnyelvi tolmácsolással az EP Web TV-n.

További részletek a résztvevőkről és a programról az EDF honlapján érhetőek el.

Képen: Bercse László, az ÉFOÉSZ 35. évfodrulójának ünnepségén