
Harmadik alkalommal indul el a Varázsceruza jótékonysági gyűjtés
Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel immár harmadik alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány.
A kezdeményezés célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára – olvasható a hivatalos közleményben. Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora azt is elmondta, hogy 2020-ban, az esemény indulásakor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, egy évvel később azonban már a duplájára nőtt a beérkezett adományok száma. Az előző évhez hasonlóan az idén beérkező felajánlásokat szeptemberben, a Sérült Gyermekek Napján adja át a Civilút az ÉFOÉSZ-nak, szervezetünk pedig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével juttatja majd el a rajzeszközöket a fogyatékossággal élő gyermekekhez.
Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is. Az akció szeptember 30-ig tart, a kezdeményezéshez pedig többféle módon is lehet csatlakozni:
- A rajzeszközök leadhatók a Civilút Alapítvány irodájában (Budaörs, Budapesti út 40/1.)
- Elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).
- A jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.