Hivatásos gondnokoknak szóló képzéssorozatot indítottunk
Hivatásos gondnokoknak szóló támogatói attitűdformáló képzéssorozatot indítottunk. A tréning célja, hogy a résztvevők behatóbban megismerjék a támogatott döntéshozatal fogalmát, módszereit, nemzetközi és elméleti hátterét.
Az ÉFOÉSZ érdekvédelmi tevékenységének egyik kiemelt területe a támogatói attitűd kialakítása, illetve a támogatott döntéshozatal széles körben való megismertetése. Célcsoportunk, az értelmi fogyatékossággal élő személyeken kívül, az érintett családtagok, szakemberek, illetve olyan magánszemélyek és cégek, akik elkötelezettek az ügyünk iránt. Júniusban indult képzéssorozatunkkal a hivatásos gondnokok szakmai továbbképzését helyeztük előtérbe.
Habár a támogatott döntéshozatal jogintézménye már 2013-ba bekerült a magyar jogrendszerbe, a gyakorlatban sajnos továbbra is a cselekvőképességet korlátozó gondokság intézménye az elterjedt. Képzéseink célja, hogy a hivatásos gondnokok kézzelfogható segítséget kapjanak a fogyatékossággal élő személyekkel folytatott támogatói munkájukhoz, illetve alaposabban megismerjék a támogatott döntéshozatal fogalmát, módszereit, nemzetközi és elméleti hátterét. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával való együttműködés júniusban indult és egészen 2022-ig tart, mely idő alatt kollégáink minden megyeszékhelyre ellátogatnak majd.