Önérvényesítők találkoztak a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet vezetőivel

Magyar és lengyel önérvényesítők csoportja találkozott a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) vezetőivel, szeptember 27-én. Megismertük, hogyan dolgozik az NSZI az intézményi férőhely kiváltás és a foglalkoztatás területein. Bemutattuk a magyar önérvényesítők javaslatait a kiváltásról és az önálló életvitel támogatásáról.

A résztvevőket dr. Tóth Tibor, az NSZI főigazgatója köszöntötte. Elmondta, hogy az NSZI a magyar kormány legfontosabb intézménye a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen. Segíti a fogyatékossággal élő személyek társadalmi befogadását is. Hozzátette, hogy az ÉFOÉSZ az NSZI egyik legfontosabb partnere és tanácsadója a fogyatékosságügy területén.

Kundráth Jolán, a Rehabilitációs Szakmafejlesztési Iroda vezetője ismertette a megváltozott munkaképességű személyek hatósági vizsgálatát és ellátásait. Elmondta, hogy az ellátórendszer a fejleszthető képességekre épül. Célja a társadalmi befogadás és a foglalkoztatás elősegítése.

Daczi Péter, a Pályázati Igazgatóság igazgatója a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról beszélt.  A foglalkoztatás kapcsán a legfontosabb cél, hogy mindenki megtalálja a képességeinek megfelelő munkahelyet. Ezért hozták létre az Érték vagy! honlapot, ami összeköti a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a foglakoztatókkal. Szeretnék elérni, hogy minél többen dolgozzanak a nyílt munkaerőpiacon.

Farkasné dr. Gönczi Rita, a Fogyatékosságügyi Igazgatóság igazgatója a komplex szükségletfelmérés folyamatát mutatta be. Az intézmények kiváltása során felmérik az intézményekből kiköltöző emberek szükségleteit. Egyéni szolgáltatási tervet készítenek, hogy mindenki a számára megfelelő támogatást kapja a támogatott lakhatásban.

Tóth Gábor, a TÁRS projekt munkatársa elmondta, hogyan támogatták az intézményekből kiköltöző emberek önérvényesítését. A TÁRS projekt egy szakmai program volt az elmúlt években. A program segítette az intézményben élő fogyatékos emberek kiköltözését támogatott lakhatásba. Segítettek nekik felkészülni az önállóbb életre. A munkában részt vettek tapasztalati szakértők is, akik már évek óta támogatott lakhatásban éltek. Tóth Gábor hozzátette: „Szeretnénk, hogy a fogyatékos személyek döntsenek az életüket érintő kérdésekben. Például, hogy kivel szeretnének lakni a kiköltözést követően.” Önérvényesítőkre a támogatott lakhatásokban is szükség van. Ők tudják képviselni a többi lakót és elmondani, milyen támogatásra van szükség az önállósághoz. A TÁRS projektben sok hasznos tapasztalat gyűlt össze. Szeretnék minél több emberrel megosztani a tapasztalatokat, folytatni a munkát és együttműködni a fogyatékos emberek szervezeteivel.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke bemutatta új nemzetközi programunkat, a JUDY projektet. A JUDY projekt célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek kiköltözzenek az intézményekből és önállóan tudjanak élni a helyi közösségekben. László elmondta, hogy erős önérvényesítő mozgalom nélkül nem lehet sikeres az intézmények kiváltása. Fontos, hogy a lakók önérvényesítővé váljanak, vagyis, hogy megismerjék a jogaikat és megtanuljanak kiállni magukért. Az önérvényesítők tudják hitelesen elmondani, milyen intézményekben élni, és milyen támogatásra van szükségük az intézmények helyett. A JUDY projektben segítjük az önérvényesítőket, hogy megtanulják jogaikat és felszólaljanak az önálló életvitelért.

László ismertette a magyar önérvényesítők javaslatait a kiváltásról és az önálló életvitel támogatásáról:

  • Jó támogatásra van szükségünk intézmények helyett! Ezért több támogató szolgáltatás kell, hogy mindenki megkapja a megfelelő támogatást.
  • A szolgáltatásoknak az önálló életvitelt és a közösségbe való befogadást kell erősíteniük.
  • A támogatott lakhatások ne kicsi intézményekként működjenek! A lakók döntsenek az életükről, pénzügyeikről és napirendjükről.
  • Legyen egyéni költségvetés! Az ügyfél kapja meg a pénzt az államtól, és ebből tudjon szolgáltatásokat vásárolni.
  • Akkor tudunk önállóan élni, ha dönthetünk a saját életünkről. Ezért a gondnokság helyett a támogatott döntéshozatalt kell elterjeszteni és népszerűsíteni.
  • Támogatni kell a jó gyakorlatokat, például az ÉFOÉSZ Önálló Életviteli Centrumait.
  • Erősíteni kell az önérvényesítést az intézményeken belül is. A lakók ismerjék meg a jogaikat és szólaljanak fel az érdekeikért.
  • Új kiváltási stratégiára van szükség, pontosan megtervezett ütemtervvel és költségvetéssel.
  • A szociális szolgáltatásokban dolgozóknak magasabb bérre, nagyobb elismerésre és jobb képzésekre van szükségük.

Cziráki Zsolt, intézményben élő önérvényesítő így egészítette ki az elhangzottakat: „Magyarországon még mindig nagyon sok fogyatékos személy él intézményekben. Intézményben élő társaim nevében azt szeretném kérni, hogy minél előbb kiköltözhessünk támogatott lakhatásba. A támogatott lakhatásban szabadabb, önálló életet tudnánk élni, a közösség tagjaként. Ehhez megfelelő lakásokra, megfelelő támogatásra és könnyen érthető információra van szükségünk.”

Az NSZI munkatársai nyitottak voltak az önérvényesítők javaslataira, valamint a további együttműködésre. Reméljük, hogy sikerül folytatnunk a közös munkát az önálló életvitel és a befogadás érdekében!